Pestszentimrei Napok - Szent Imre születésének 1000. évfordulója
A Pestszentimrei Napok szinte a halottak napjával veszi kezdetét. Sajnos van kikre emlékeznie a településnek.
Az imrei Hősök terét 1990-ben kegyeleti emlékhellyé alakította ki a Széky Társaság – a tér egyik oldalára helyezve az I. világháború elesettjeit soroló Magyar Hősök Emlékművét, a másik oldalra álmodtuk a II. világháború áldozatait megörökítő emléktáblánkat. (Csak 1992-ben valósulhatott meg a II. Világháború Pestszentimrei Áldozatai Emlékmű). Középen avattuk fel az Országzászlót.
2007. május 27-én – Hősök Napján – lepleztük le az imrei katonaáldozatok emléktábláját. Lehet, hogy így sem teljes a lista, de az emlékezés virágait, mécseseit már méltó helyen lehet elhelyezni, s egy percre el lehet csendesedni a község halottaira emlékezve. Kapjanak ők is egy emlékező gondolatot a családok halottjai mellett.
Szent Imre
Ebben az évben ünnepeljük István király és Gizella királyné nagykorúságot megért fia születésének 1000. évfordulóját. Az ünnepi évben előtérbe kerültek az „Imre” nevét viselő települések a határon belül és túl. A jubileumi év magyarországi záróeseményét Pestszentimrén tartják 2007. november 10-én.