Olvasói levél - M5, Külső Kerületi Körút, zajvédelem
Tóth József olvasónk érdeklődött az M5 mellé telepítendő zajvédő falról és Hunyadi János – Szálfa (Kettős-Körös) utca mellett elképzelt Külső Kerületi Körút zajvédelméről.
Erről még nem tárgyalt a Városrészi Önkormányzat.
Az M5 melletti zajvédelem sokkal korábbi probléma. A ’80-as években nem lehetett nagyon ágálni egy „olyan huszadrangú kérdésben”, mint a lakosság életkörülményeinek romlása, tiszta levegő, vagy a zaj kérdése. Bár azt hiszem nem késtünk még el a követeléssel, hogy zajvédő fallal, vagy inkább erdősávval védessük meg a pestszentimrei lakosságot. Tudomásom szerint a közeljövőben tárgyal erről a kérdésről az imrei testület.
A másik kérdésben már a tervezők is említik a tanulmányukban, hogy a közvetlen körzetben lakók megfelelő védelmet kapjanak a 2x2 sávos külső körút mellett. Szeretnénk megismerni a tervezett védelem mibenlétét, ugyanis a kerület vezetői sajnálatosan elfelejtették lakossági fórumon tájékoztatni az imreieket az út építéséről, csak a lőrinci – második – szakaszról rendeztek viharos fórumot, pedig ott a lakott részeknél az iparvágány alatt alagútban vezetnék az utat. (Mostani lapszámunkban foglalkozunk az imrei szakasz általunk ismert kérdéseivel).
- Magyar hősök emlékműve - 90 évvel ezelőtt fejeződött be az I. Világháború
- Újra csatornaépítések Imrén