Épül a szakorvosi rendelő
A külső falak felhúzásánál tart a Nemes utca – Címer utca sarkán a szakorvosi rendelő építkezése. Az előzetes tervek szerint októberre kész is lesz a rendelőkomplexum.
Sajnálatosan több médium azt a szlogent emlegeti, hogy ez Pestszentimre központja. A fantáziadús névadó természetesen nem ismerhette a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat korábbi javaslatát – kérését, hogy Pestszentimre hivatalos városközpontja a Nemes utca legyen. Ugyanúgy, mint Pestszentlőrinc városközpontja sem az SZTK, vagy a könyvtár, hanem a Thököly úttól a Szarvas csárdáig tartó terület. (Több éve kérelmezzük a hivatalos imrei városközpont meghatározását az önkormányzati vezetésnél – eddig eredmény nélkül). A szakrendelő megkezdett munkájának viszont felhőtlen módon örülünk.
A Széky Társaság nevében szeretnénk javasolni, hogy az új orvosi intézményt arról a Pintér Kálmán doktorról nevezzék el, aki az önálló Pestszentimre első kinevezett orvosa volt, de a korábbi években, mint községi másodorvos a legnépszerűbb embere volt az akkori helyi közéletnek. Hirtelen, korai halála után a temetésén több ezer imrei kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben a szegények orvosát.
- Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgárai: Iharos Sándor és Krepuska Géza
- 1%-os kérelem - Kérjük válassza a Széky Társaságot az 1% odaítélésekor!